Reggel álmosan nyitom ki szemeimet. Kell egy kis ido, mire feleszmélek, hogy nem otthon vagyok. Kanon nincs mellettem az ágyban, ezért lemegyek a földszintre megkeresni. Belesek a nappaliba, de ott sem találom. A konyhába pillantva végre meglátom Kanont, ahogy a tűzhelynél ügyködik. –Biztosan a reggelit készíti. –gondolkozok, majd halkan kedvesem felé lépkedek. Hátulról átkarolom a derekát, és fejem a vállán pihentetem.
  -Felébredtél? –kérdezi, mintha nem lenne elég egyértelmű.
  -Nem, még alszom. –nevetek. Erre Kanon hátrafordul, és én elengedem. Gyengéden megcsókol, én pedig átkarolom nyakát. Már jól kezdődik a reggelem.
  -Mit főzöl? –kérdezem, még mindig Kanon nyakát átkarolva.
  -Rizses omlettet reggelire. Ugye szereted? – mondja, majd összeérinti orrunkat.
  -Imádom. De most jobb lenne ha felöltöznék.. –jelentem ki, mivel a nyári meleg miatt félmeztelenül aludtam az éjjel.
  -Nekem jó vagy így is. –mosolyog, és visszatér a sütés-főzéshez. Nem érdekel Kanon, akkor sem fogok egész nap meztelen felsőtesttel mászkálni a lakásban. Gyorsan fel is kapok egy pólót, és lemegyek reggelizni.
  -Nagyon finom lett. –mondom két falat között- nem is tudtam hogy ilyen jól főzöl.
  -Sokáig éltem egyedül, valamit ennem is kellett. –magyarázza, nekem meg teljesen másfelé terelődnek a gondolataim. Hányszor vágyhatott egy nagy ölelésre, hogy odabújhasson valakihez elalvás előtt.. mikor még nem mondta el nekem, hogyan is érez irántam. Várjunk csak.. az előzőket magamról is elmondhattam volna. Én is egyedül voltam. Mindketten magányosak voltunk. Szeretem őt, és soha nem akarom elveszíteni.
Mikor végzünk az evéssel, Kanon elviszi a tányérokat mosogatni. Gondolok egyet, majd mint ébredés után ismét átkarolom derekát. Homlokomat a hátán támasztom, és észreveszem, hogy hullani kezdenek a könnyeim. Elkezdek szipogni, ami ellen nem tehetek, mivel nem tudom abbahagyni a sírást. Közelebb húzom magamhoz Kanont. O persze nem szól semmit.. de biztos észrevette, hogy sírok.
  -Miku.. miért sírsz? –kérdez rá lassan, aggodalommal teli hangon. Én csak folytatom könnyeim hullatását, és csak kis idő után szólalok meg.
  -Sz-szeretlek. Soha de soha nem akarlak elveszíteni. –nyögöm ki végre, könnyeimmel küszködve. Én magam sem tudom, miért sírok. Örömkönnyek? Nem.. tényleg nagyon félek, hogy egyszer elveszítem Kanont. Talán holnap.. talán később.. de nagyon félek.
  Kanon ekkor hátrafordul, megfogja a kezemet, amivel eddig derekát karoltam át, és elvezet a nappaliba. Leultet a kanapéra, és átolel. Én még mindig nem hagytam abba teljesen a sírást.
  -Ígérem, hogy soha nem hagylak el. Nem tudnék ilyet megtenni veled. –nyugtat meg. Nagyon jól esik ezeket a szavakat tőle hallani. Teljes mértékben tudok neki hinni. –És.. szeretném ha mindig mosolyognál. Ha valamiért rossz kedved van, nyugodtan mondd  el nekem. –folyatja, mire én már meg is nyugszom. Mikor ránézek, látom, hogy egy-két könnycseppet o is hullatott.
  -Te miért sírsz?
  -Semmi, csak.. nem szeretlek szomorúnak látni.
  -Én sem téged. –nézek rá könnyes szemekkel. Nyom egy puszit a homlokomra, én pedig mellkasához bújok. Egy ideig így vagyunk, már mindketten megnyugodunk, mikor Kanon megtöri a csendet.
  -Nem megyünk el valahova?
  -Hova? –fordulok felé.
  -Mondjuk fagyizni.
  -Imádom a fagyit! –jelentem ki vidáman, amire Kanon is elmosolyodik.
  -Siess, öltözz át, és induljunk! –mondja, és én máris felfelé tartok a lépcsőn.
Tíz perc múlva hagyjuk el a lakást. Kanon kellemes kornyéken lakik, ezért jó itt sétálni. Már egy ideje megyünk, mikor hirtelen megérzek egy másik kezet az enyémet. Kanon keze volt az. Ki másé lett volna? Nekem mondjuk egy kicsit zavarba ejtő ennyi ember előtt.. biztos mindenki meg fog minket bámulni. Ha ennyi nem lenne elég, még egy puszit is ad az arcomra. Ez már tényleg elég kínos. Mindenki minket néz.
  -Kanon, ezt itt inkább ne..
  -Miért baj, ha tudják, hogy az enyém vagy? –mosolyog, majd közelebb húz magához, és megcsókol. Ezzel eléri, hogy végleg megfeledkezzek a külvilágról. 
  -Igazad van, nem érdekel, mert szeretlek. –mondom halkan.
  -Én is téged. Ugye tudod?
  -Igen.
Így, egymást ölelve maradunk egy kicsit, majd kézen fogva folytatjuk a sétát a kornyéken. Beljebb érünk kicsit a városban, és megpillantok egy fagyis standot.
  -Nézd! Ott lehet kapni fagyit! –rángatom meg kicsit a kezét, mialatt szabad kezemmel a fagyizó felé mutogatok.
-Akkor veszek neked, amennyit csak szeretnél. –mosolyog, és egy puszit is nyom az arcomra.
-Elég két gombóc. –mondom, mintha az a két gombóc olyan kevés lenne. Miután Kanon kifizette, leülünk egy padra a szemben levő parkban, és elkezdjük enni a fincsi édességet. Nagyon jól esik ebben a nyári melegben.
-Megkóstolhatom? –kérdezi, a tölcséremet bámulva.
-Persze, de akkor majd én is hadd a tiedet. –mondom széles mosollyal az arcomon. Éppen belenyalok megint a fagyimba, amikor észreveszem, hogy a gombóc másik oldalát Kanon kóstolgatja. -Hé! Erről nem volt szó! –nevetek.
  -Annyira aranyos vagy. –mondja, mikor végre abbahagyja a fagyim evését – amúgy nagyon finom.
  -Tiéd is – jelentem ki, miután belekóstoltam az övébe. - És.. mit csinálunk még ma?
  -Nekem mindegy, amit szeretnél.
  -Akkor.. először is menjünk el megsétáltatni Nyappyt. –mondom, miközben édes kiskutyám arcocskája jár a fejemben.
  Hime-chan megsétáltatása után odaérunk a lakásomhoz, és én máris elkezdek a kulcs után kutakodni táskámban.
  -Áhá! Szóval itt volt. –húzom ki egy kis zsebből a kulcscsomómat. Ekkor Kanonra nézek, aki édesen mosolyog rám.
  -Nagyon édes vagy - suttogja a fülembe, és utána bele is puszil egyszer, ami hihetetlenül jó érzés, még a hideg is kiráz tőle egy kicsit.
  -Kanon.. -sóhajtok fel. Ez nagyon jó érzés. Gyengéden magam felé fordítom a fejét, és lágyan megcsókolom. –Mostmár.. kinyithatnám az ajtót?
  -Maradjunk így még egy kicsit, jó? –azzal átkarolja a derekamat, és elmélyíti csókomat.
  -Kanon, menjünk be.. –nézek rá durcásan, miután elváltunk egymástól.
  -Ahh.. legyen. Bent is folytathatjuk.. sőt, ott sokkal jobb.
  -Ezt mondom én is.. –nyitom ki a zárat. -Nem szeretnél ma nálam aludni? -kérdezem, miközben már Hime-chan vacsoráját adagolom ki.
  -Szívesen itt alszok. De előbb is szólhattál volna, mert akkor hozok valami ruhát magammal.
  -B-bocsi.. csak most jutott eszembe.
  -Butus. Azt hiszed, hogy ilyenért megharagszom rád? Soha nem tudnék rád haragudni. –mondja a kanapén ücsörögve. Leteszem a földre a kis edénykét, és odasietek a kanapához.
  -Kérdezhetek valamit? –érdeklődöm, és hátulról adok egy puszit fekete hajába.
  -Persze, édesem.
  -De komolyan válaszolj! Mióta vagy belém szerelmes?
  -Nem igazán tudom.. –tér ki kérdésem elöl.
  -Kérlek, válaszolj!
  - 1-2 éve.
  -Ez igaz? –döbbenek le. Ennyi ideje szeret, és nem mondta el..
  -Miért is hazudnék neked? –fordul hátra felém.
  -De.. ennyi ideje szeretsz.. miért nem vettem észre? És miért nem mondtad el?
  -Azt hittem, hogy megutálsz érte.. –néz rám bánatos, nagy szemeivel.
  -Dehogy utáltalak volna meg! És ha még el is utasítottalak volna, ami nem történhetett volna meg, maradhadtunk volna barátok.. –magyarázok neki.
  -„Ami nem történhetett volna meg”? Szóval akkor te… -kezd bele új mondatba, de mivel lassan beszél, én előbb szólalok meg. Elpirulva fejezem be mondatát.
  -Én.. én nem szerettelek téged „úgy”.. vagyis igazából fogalmam sincs.. lehet. –vakargatom a homlokomat.
  -Nem számít hogy szerettél-e vagy sem. Az számít, hogy most mi a helyzet.
  -De én tényleg nem tudom, mit éreztem akkor.
  -Hagyjuk a témát, rendben? Inkább csináljunk valami mást. –rángatja meg kicsit kezemet.
  -Jó. Mondjuk süthetnénk sutit! –javaslom.
  - Nagyon aranyos kis ötleteid vannak. Tisztára, mint egy kisgyerek. –kel fel a kanapéról – de te így vagy jó. –teszi hozzá.
  -Nem vagyok kisgyerek.. –durcáskodok.
  -Igazad van. Inkább ennivalóan aranyos vagy. –nyomkodja meg mutatóujjával a pofimat.
  -Inkább menjünk ki a konyhába, és süssük meg azt a sütit.
El is indulunk a konyha felé. Mivel a főzés a kedvenc hobbim a gitározáson kívül, ezért nagyon boldog vagyok, hogy azzal csinálhatom, akit a legjobban szeretek. Gyorsan kikeresek egy finomnak tűnő sütemény receptjét a szakácskönyvből, és megkérem Kanont, hogy segítsen elővenni a hozzávalókat. Gyorsan összekeverünk mindent egy tálban.
  -Egy kis cukormáz van  a pofidon. -mondja, és ujjával és le is szedi arcomról, majd megeszi. Én meg kicsit elpirulva folytatom a sütik díszítését.
  -És mehet is a sütőbe! –mosolygok, aztán  átadom Kanonnak a tepsit, és o meg is érti, hogy mit kérek tőle. Berakja a sütő középső részére, és rácsukja az ajtót.
  -Nagyon ügyes voltál. –fogja meg mindkét kezemet.
  -Te is. –mondom, és adok neki egy szájra puszit. –Most fél órát hagyjuk sülni, utána ki kell venni.
  -Rendben. Addig mit csinálunk?
  -Mondjuk kimehetnénk a teraszra egy kicsit. –ajánlom fel.
  -Jó ötlet!
  A tolóajtót kinyitom, és meglátom a csillagos eget. A korláthoz megyek, és megtámasztom rajta kezeimet. Egy pillanat múlva már Kanon is ott áll mellettem, és csak néz ki a fejéből.
  -Nagyon szép a csillagos ég, ugye? Mindig ide szoktam kijönni este, ha gondolkozni szeretnék. –mesélem.
  -És most épp min gondolkozol? –érdeklődik.
  -Hogy milyen szerencsés vagyok, hogy találkoztam veled.. –mondom, mire Kanon elmosolyodik.
  -Tudod, Miku, ugyanezt elmondhatnám én is. –néz a szemembe, és most már tényleg úgy hiszem, hogy én vagyok a legszerencsésebb a világon.
  A még mindig a korláton támasztott jobb kezemben hirtelen Kanonét érzem meg, és szívem hevesen kezd el dobogni. Ilyen érzésem nem volt még soha.. Közelebb megyek hozzá pár lépéssel, és így nagyon közel vagyunk egymáshoz. Ajkaihoz hajolok, de még nem csókolom meg őket, csak lehunyom a szemem, és várok. Nem kell azonban sokat várnom, máris megérzem, hogy Kanon nyelve az enyémmel kezd játszadozni. Sosem kaptam még ilyen jó csókot. A szemem még mindig csukva van. Aztán mikor Kanon gyengéd csókunk abbamarad, eszembe jut valami.
   -Meg kellene nézni, hogy készen van-e a suti..
   -Muszáj? –kérdezi alsó ajkába harapva.
   -Muszáj. –válaszolom röviden.
  Visszamegyünk tehát a konyhába, és kitesszük a forró finomságokat egy nagy tányérra. Kanon bele is kóstol az egyikbe.
  -Hmm! Ez nagyon finom!
  -Tényleg? Akkor én is megeszek egyet. –nyúlok a tányérhoz. Miután letakarjuk a tányért, nehogy a sütik állaga elromoljon holnapig, a befekszünk a kanapéra tévézni. Mikor már harmadszorra ásítok, Kanon azt javasolja, ideje lenne aludni. Elmegyünk a hálószobába, adok kölcsön pizsamát Kanonnak.
  -Nem kellene előbb fürdeni? –figyelmeztet Kanon.
  -Ja, de.. ki megy először?
  -Nem lehetne.. együtt fürdeni? –kérdezi, és közben a pólója alját piszkálja.  Teljesen elpirulok a gondolattól, hogy.. együtt fürdeni Kanonnal? De hogyha azt mondom, hogy nem, akkor biztos csalódott lesz..
  -N-nem tudom.. hát hogyha szeretnéd.. –válaszolok oldalra fordított fejjel.
  -Én szeretném.. De hogyha te nem szeretnél, akkor nem haragszok ám meg. –mondja, és megrángatja a pólóm szélét.
  -Én is örülnék neki, hiszen szeretlek..
  -Akkor engedem a vizet a kádba, jó? Addig vedd le a ruháidat.. –mondja, és ebbe még ő is belepirul.
  -Rendben.. -válaszolom, de csak az után, hogy kiment a szobából nyíló fürdőbe. Leveszem minden ruhadarabomat, és felveszek alulra egy törölközőt. Belépek a helyiségbe, és az a látvány fogad, hogy Kanon éppen beszáll a kádba. Piros arccal ülok be elé. Háttal vagyok neki, és ő átkarol a hasamnál. Érzem, ahogy hozzám simul.. Közelebb húz magához, amitől még jobban érzem meztelen teste közelségét.
  -Kanon –sóhajtok fel, bár ez a sóhajtás már inkább a nyögés határán van.
  -Miku.. annyira jó, hogy ilyen közel vagy hozzám. Kérdezhetek valamit?
  -Igen. Mi az?
  -Te voltál már fiúval? –kérdez rá.
  -Nem, még nem.. –válaszolok, és Kanon teljesen zavarba hoz. Erre még nem is gondoltam.. Hogy hogyan mehet ez két fiú közt meg minden. Kanon ebben már biztos tapasztalt.
  -Én sem. –mondja, mire teljesen ledöbbenek. Ő sem feküdt még le egy sráccal sem. Nem gondoltam volna. Vagy legalábbis reméltem, hogy legalább neki van egy kis tapasztalata az ilyesmiben.
  -Komolyan?
  -Igen. Olyan hihetetlen? –kérdezi meglepetten.
  -Nem, csak.. mindegy, hagyjuk. –hagyom félben a mondatomat.
Ezzel a fürdőben folytatott hosszabb beszélgetéseink véget érnek. Kanon megmossa a hátamat. Nagyon kedves. Kiszállunk a kádból, az én arcom színe meg ismételten egy paradicsoméval vetekszik. Meglát teljesen meztelenül.. Én is meglátom őt, és beismerem, nagyon tetszik a látvány. A pizsamák felhúzása után mindketten patyolat tisztán fekszünk be az ágyba.
  Kanon hirtelen ráül a csípőmre. Eleinte elkezd simogatni, majd a pizsamapólóm alá tévednek ujjai. Közben gyengéden a nyakamat csókolgatja, mire én halkan felnyögök. Mindez.. nagyon jól esik.. vagyis teljesen felizgulok tőle. Viszont amikor a nadrágomat húzná lefelé, megállítom.
  -Kanon.. én ezt még nem akarom. –állítom meg kíváncsi kezeit.
  -Sajnálom.. nem tudtam hogy készen állsz-e rá.. és mégis..
  -Semmi baj. Nem haragszom. –adom tudtára, majd kap egy jó éjt puszit az arcára.