I: Bou-kun, milyen volt a gyerekkori életed?
Bou: Valójában, már akkor is, amikor kicsi voltam… Lánynak néztek. Őszintén szólva, nagyoon aranyos voltam, tényleg *nevet* Elég döbbenetes volt.

I: Hosszú volt a hajad akkoriban?
Bou: Igen, a hajam régen hosszú volt egy kicsit, most büszke vagyok rá, mert ez annyira selymes. Mintha egy angyal glóriája lebegne felettem! Viszont akkoriban nagyon utáltam ezt. Fájt, amikor az emberek azt mondták „Úgy nézel ki mint egy lány.” Amikor elmegyek édesburgonyát venni ((Japánban vannak standok, ahol édesburgonyát árulnak)) az eladó azt mondja „Hé szivi, olyan aranyos vagy, hogy egyet ingyen adok neked!” *nevet.* Hát most már minden jó ((úgy kinézni, mint egy lány)).

I: Ohh értem.
Bou: Nem igazán emlékszem óvodára, de amikor általános iskolás voltam, csendes és félénk gyerek voltam. Nem volt rám hatással *nevet* és nagyon egyszerűen éltem.

I: Az iskolai művészeti fesztiválokon tiéd volt a kréta-szerep?
Bou: Aha, csak egy sorból állt ((a szerep)) de olyan voltam, hogy „Oh nem, én jövök~! Mit tegyek~?!” *nevet* nagyon rossz volt! Az osztályban, amikor én lettem kiválasztva, hogy menjek ki és írjak a táblára, nagyon ideges lettem és elpirultam. Még a becenevem is Ringo-chan volt. ((Alma-chan))

I: Mindez nagyon aranyos. *nevet*
Bou: De át kellett iratkoznom és át is iratkoztam amikor 5. osztályos voltam. Sírtam, mert igazán aggódtam, és nem akartam, de ez elkerülhetetlen volt. De amikor új iskolába mész, népszerű leszel.

I: Az új diákok kitűnnek, ugye?
Bou: De én nem szerettem. Az iskola nagyon közel volt a házunkhoz, de minden alkalommal amikor kinéztem az ablakon, mindig sírtam „Haza akarok menni.” *nevet.* De mivel az új diákok ritkák, mindenki kért hogy „Játsszunk!” De a szívem nem volt hajlandó megnyílni. Aztán, amikor elmentem egy közeli fesztiválra a szüleimmel, volt ott egy fiú, akinek ugyanazok az érései voltak, mint nekem, nem vagyok biztos benne, miért, de kijöttünk egymással.

I: Vajon az ünnepi hangulat volt az, ami segített?
Bou: Ő egy másik osztályba járt, és nem tudtam, ki ő, de beneveztünk egy ramune pöfögő versenyre ((szénsavas üdítő Japánban, olyan, mint nálunk a szóda)) akkoriban. Kölcsönösen megértettük egymást. Szóval ezen a napon együtt mentünk haza, és észrevettük, hogy ugyanabban az apartmanban lakunk, ugyanazon a szinten! Ettől a naptól fogva szinte minden nap játszottunk egymással.

I: Tehát az a nap, amikor találkoztál a fiúval volt a fordulópont? Szóval így változott meg az életed…
Bou: A világ változásnak indult. Innentől kezdve minden jól sikerült~ A barátom neve pedig Makoto-kun. Mai napig legjobb barátok vagyunk.

I:  Mi a helyzet a zenével?
Bou: *azonnal válaszol* Még nem. A nővérem rajongója volt DoriCamu-nak ((Dream Come True – Jpop banda)) és az Unicorn-nak ((J-rock banda)) de én jobban szerettem a baseballt. Szóval középiskoláig a célom az volt, hogy profi baseball játékos legyek! Tehát csatlakoztam a baseball klubhoz. A legjobb barátom, Makoto-kun is kényszerített, hogy csatlakozzak *nevet*.

I: Fiús fajta fiú voltál, ugye?
Bou: Igen! Igazán keményen dolgoztam~. A koncentrációm egyszerűen csak normálissá vált. Szóval nagyon keményen dolgoztam, és normálissá vált amikor 2.-as voltam középiskolában.

I: Milyen pozícióban?
Bou: Második, a 2. ütőjátékos. Az én középütésem volt a legjobb. Senki nem hisz nekem de a 9. évfolyam klubverseny alatt volt egy Sutamen Newspaper ((sportújság fiataloknak)) azt írtat „Van egy második profi középjátékos”

I: Wow~ szóval olyan voltál, mint a visszavonult profi baseball játékos, Mashiro Kawai a Dragons-ból, aki szintén híres a közép-ütéséről?
Bou: Ahaha! Shinya Miyamoto-nak hívtak a Yakult Swallows-ból, de nem a hazafutás volt a célom, mégis egyenletesen ütöttem meg a labdát, mint egy kattanás ((valószínűleg a középütésre utal)) Még a védelmet is csupán egy kattintással kisimítottam *nevet*.

I: Szóval mikor érte el a zene, hogy játssz?
Bou: Újra iskolát váltottam 9. évfolyamban. Mert valaki aki a baseball-ra összpontosít, semmit nem tud a zenéről… Arra gondoltam, egy olyan középiskolába megyek, ahol erős baseball csapat van, és elmegyek a Koushien-re ((Országos középiskolás baseball bajnokság Hyogo, Japán)) Azt hiszem a sportokat javasolták nekem. Körülbelül akkor, a szüleim hirtelen megkérdezték: „Megvannak a Tokyo Dome-i Luna Sea koncert jegyei, akarsz menni?” a nővérem olyan volt hogy „Akarok menni~!” szóval úgy döntöttem, én is megyek. Tehát bámultam a koncertet, anélkül, hogy tudnék róluk valamit. Másnap azt gondoltam, hogy „Meg fogom csinálni!” vagy valami ilyesmi, nem voltam annyira magabiztos, de Sugizo-san nagyon klassz volt.

I: Tehát ez volt az oka, hogy a szüleid jegyeket vásároltak!
Bou: Még most is otthon van, és köszönet érte. El tudod ezt hinni? Egy fiú, mint én, aki soha nem kapcsolt ki, és egy bal oldali ütőjátékos akart lenni? Ráadásul eldobtam az ütőmet és venni akartam egy gitárt *nevet*. Röviddel ezután került rá sor, hogy elmenjek megvásárolni a gitárt.

I: Mi a helyzet a középiskolával?
Bou: Elmentem a baseball szakra amint bejutottam, de azt mondtam: „Nem fogok baseball-t játszani.” *nevetésben tör ki*

I: Aztán a gitárt választottad *nevet*.
Bou: Azt mondták nekem ~A szüleimnek el kell menni az iskolába konferenciákra és magántanár kellett, hogy jöjjön hozzám. Komolyan~ Olyan sok problémát okoztam a szüleimnek. Azt is mondtam, hogy nem járok iskolába és elhagytam a házat. De amikor egyszer visszatértem, azt mondták „Kérlek, legalább a középiskolát végezd el.” És elkezdtek könnyezni…  Ez az idő nagyon szomorú volt. „Oh nem, megríkattam a szüleimet!” Így aztán azt mondták, „Azt csinálsz, amit akarsz, miután leérettségiztél.”

I: Ezért meg akartad tartani legalább ezt az ígéretet…
Bou: Én igazán akartam, de mégis. A jegyeim a határérték alatt voltak. A hajam színe furcsa volt akkoriban, így a tanár néha fekete spray-t használt, hogy eltakarja. Ezért furcsán csillogó és megkeményedett a hajam az érettségi képemen. *nevet* Miután leérettségiztem olyan, de olyan boldog voltam, hogy elsőnek hagytam el az iskolakaput!

I: Ez az, amikor elindítottál egy bandát.
Bou: Nem, azután a barátaimmal lógtam és laza lettem.

I: Ez nem jó! *nevet*
Bou: Igen… A legjobb barátom, Makoto-kun nagyon okos volt szóval a Waseda Egyetemre ment. Ezért lett nagyon elfoglalt és nem tudtunk együtt játszani. Tehát a barátaimmal játszottam akik szerették a bandákat és szereztem egy részmunkaidős állást. Mindig azt mondtam magamnak, hogy „Olyan akarok lenni, mint a Luna Sea!”

I: Szóval újra végignéztél magadon.
Bou: Igen. Addig a zenekar olyan volt, mint egy hobbi, és meggyőződtem arról, hogy komolyan kell keresni tagokat, akik el tudják érni a csúcsot. Amikor ezen gondolkoztam, megjelent Miku-kun. Így tudatlanul elindítottuk az An Cafe-t…

I:  De nem mondtad Mikunak hogy „Nem akarok együtt dolgozni olyannal, aki nem bízik önmagában."?
Bou: Oh nem nem nem! Komolyan gondoltam, hogy olyanná szeretnék válni mint a Luna Sea és ha nem vagyok komoly, nagyon rossz lenne.

I: Tehát amikor összeszedted a tagokat, azt gondoltad, „Meg tudjuk csinálni!”?
Bou: Már gondolkodtam azon, hogy nekünk egy 4 tagú bandánk lesz. Szóval amikor kaptam egy hívást Kanon-kuntól, és megláttam a képet amit magáról küldött, nagyon klasszul nézett ki. Ráadásul basszusgitározott és ellenkező hangulatú volt, mint én, és gondoltam: "Ez nagyszerű!" Ő annyira klassz volt akkor…

I: „Akkor”…? *nevet* De egy dolog titokzatos, hogy azt mondták, úgy nézel ki, mint egy lány, és akkoriban utáltad ezt, és valaki olyan férfias akartál lenni, mint Sugizo-san. És most azon töprengek, hogy miért lettél aranyos visual stílusú?
Bou: De amikor csodáltam Sugizo-sant akkor volt, amikor rózsaszín hajú volt, vizuálisan egzotikus felszerelése volt és én is olyat akartam.

I:  Szóval a választásod leszűkült arra, hogy csakis visual kei. De Bou-kun, te lány típusú visual kei vagy, ugye?
Bou: Még ha meg is próbáltam a klassz típusba tartozni, más emberek sokkal klasszabbak voltak, és nem tudtam olyan lenni, mint Sugizo-san. Ezért amikor a legjobban megismertem magam, hogyan kellene ragyognom? Amikor ezen gondolkoztam, úgy döntöttem, hogy a cuki típusát, majd a cool típusát a visual keinek. Ez az, amit gondoltam.

I: Tehát jóra hasznosítottad azt a komplexumot, amid akkor volt, amikor kicsi voltál?
Bou: Igen. Én magam is felvidultam, hogy egy bizonyos mértékig, talán tudok fényleni a legfényesebben mindegyikükből? De a hajstílusomat mai napig Sugizo-san befolyásolja *nevet*. Van egy hatása, gondolom az előadásomban is. Valaha lefelé fordított arccal gitároztam. Volt egy fordulópont, de…. Mi volt ez? De egyébként megváltozott. Komolyan~ akkor, amikor a színpadon vagyok, és felugrok az izgalomtól.

I: Hát Bou-kun, az utat, amit választottál, könnyű megjósolni. Mindig van egy fordulópont az életed fontos részein.
Bou: Ahh~ Igaz lehet…

I: Mostantól mit gondolsz, mi az amit el kell érned, Bou-kun?
Bou: Egyszerűen csak fejlődni fogok, szeretném kialakítani a magam módján. Mióta nagyon szeretem a koncerteket,  jól tudok kinézni és jobban játszani, az érzéseim a legfontosabbak. Azt hiszem, ez is hozzátartozik az An Cafe klasszságához.

Vége^^

Fordította: Hatsu (Szerk.)