Eltelt már egy hét azóta, hogy egy napot Kanonnal toltottem. Őszintén, nagyon hiányzik. Megreggelizek és utána átmegyek hozzá, és megnézem, hogy van.
Mindjárt ott vagyok Kanon házánál, de észreveszem, hogy esik az eső. Nincs nálam esernyő. Az eddiginél gyorsabban szedem lábaimat, így gyorsan elérem a célom. Hosszan megnyomom a csengőt, és várok. Igazítok kicsit szétázott tincseimen, és egy pillanat múlva Kanont pillantom meg velem szemben az ajtóban ácsorogni.
-Ohayo. -köszönök egy óriási mosoly keretében.
-Neked is, Miku. Látom eláztál, gyere, kerülj beljebb.
Kanon valamiért most nem tűnik önmagának. Még mindig rossz kedve lenne?
-Törölközz meg, mert megfázol. – mondta, és végre mosolygott, de csak halványan.
Leülök a kanapára, és szárazzá varázsolom a hajamat a törölköző segítségével. Miután végeztem, azonnal Kanonhoz fordulok.
-Tudod.. aggódom érted. - teszem vállára egyik kezem - Kérlek mondd el hogy miért sírtál egy héttel ezelőtt!
-Az.. semmi komoly. –mondja, de erőltetett mosolyából felismerem, ha hazudik.
-Nekem bármit elmondhatsz. Barátok vagyunk, nem? –dobok felé egy nagy mosolyt, és utána egy nagy ölelést is kap tőlem.
-De.. ez kicsit kínos nekem. –mondja, miközben elkezd vörösödni az arca.
-Hm? Csak nem szerelmes vagy? –nevetek.
-Nem vicces..
Ezek szerint emiatt viselkedett furcsán..
-És mi a baj? –faggatom tovább. Mostanra Kanon arca teljesen olyan, mint egy paradicsom.
-Nem merem.. nem merem neki elmondani.
-Legyél bátrabb, Kanon! Én nem ilyennek ismerlek. Ne félj a saját érzéseidet megosztani másokkal!
-Könnyű mondani. Te mindenki felé olyan nyitott vagy, Miku.
-Most erre mit mondjak?-nevetek. Most ez bók akart lenni?
-De ez amúgy sem olyan egyszerű…-mondja halkan, mintha csak magában beszélne.
-Miért?
-Hagyjuk.
Egy kis idő eltelt, még próbáltam dolgokat kiszedni belőle, de ő nem engedett. Most a szobája felé tartunk. Akárhányszor vagyok nála, mindig elcsodálkozom, hogy milyen szépen van berendezve a lakása.
-Hű, mennyi új mangád van! –csodálkozom, mikor a polcához érek.
-Vettem pár újat.
-Te aztán tényleg nagy rajongó vagy! Én is szoktam mangát olvasni, de nem ennyit. –mondom még mindig meglepődve.
-Hát, nekem ez a hobbim. Neked ott van például a gitározás. –mondja, mikozben rám mutat.
-Végül is.. –veszek le egy mangát a polcról- ezt kölcsön kaphatom?
-Persze -bólint.
Miután elraktam a képregényt, eszembe jut egy ötlet.
-Videójátékozzunk! –jelentem ki egyszerűen.
-Benne vagyok. Úgyis régen játszottunk együtt. –egyezik bele Kanon. Végre jól érzi magát, legalábbis én úgy látom. Nevet, mosolyog, és jól szórakozik. Sajnos úgy látszik ma nincs szerencsém, mert partneremek kétszer is le sikerült győznie a kedvenc játékomban. Pedig egy pillanatig sem hagytam nyerni!
Így szépen el is telt a délelőtt. Sőt , még a délutánba is átcsúsztunk. Nem sok kedvem van hazamenni.. itt nagyon is jó nekem. De nincs mit tenni, nem lóghatok rajta egész nap. El is köszönök, és látom, hogy mosolyogva integet nekem az ajtóból. Hazaérve telefon után nyúlok, és böngészem a névjegyzéket. Kit hívjak fel? Felhívhatnám Yukkikit. Nagyon régen hallottam a hangját.
-Moshi moshi Miku-kun –hadarja a telefonba.
-Moshi moshi. Hogy vagy? –vetem le magam a kanapéra.
-Egész jól. Éppen Takuyával vagyok a városban.
-Értem, és jól szórakoztok?
-A lehető legjobban. És veled mi újság Miku-kun?
-Semmi érdekes. Nem rég értem haza, Kanonnál voltam. Kölcsönadott egy tok jó mangát. –nevetem el a végét.
-Melyiket? Mi a címe?
-Kuroshitsuji. Imádom ezt a mangát, és neki pont megvan az a kötet, amit még nem olvastam.
-Igazán? Nekem a One Piece a kedvenc.
-Vooah, pedig az nagyon sok kotetes, Yukkiki! –dobbenek le, pedig eddig is tudtam, hogy imádja a One Piece-t.
-Tudom. Várj, most le kell tennem. Majd még beszelünk, Baii Baii!
-Baii Baii. –nyomom ki a készüléket.
Biztos jól szórakoznak… Talán jobb lenne, ha találkoznánk valamikor az összes bandataggal. Annyira unatkozok. Nincs kedvem semmihez. És Kanon is nagyon hiányzik. Miket beszélek? Ma találkoztam vele.
Telnek a napok, és egyre jobban érzem Kanon hiányát. Persze, a többiek is hiányoznak, de velük gyakrabban találkoztam az utóbbi héten…vele pedig egyszer sem. Tényleg! Hiszen Július 5.-e Kanon szülinapja. És az holnap lesz.. Nem tudom, hogy mehetett ki a fejemből. Gyorsan tárcsázom Terukit, mert vele mindig nagyon jó vásárolni.
-Moshi Moshi Teru-san. –szólok bele a készülékbe.
-Hello, Miku-kun!
-Nem lenne kedved elugrani pár boltba? Még nem vettem Kanonnak ajándékot. –magyarázom a helyzetem.
-Persze, szívesen! Találkozzunk mondjuk Shibuyában, a lemezboltnál!
-Oké, azt legalább pontosan tudom, hol van. Na akkor le is teszem, kezdj el te is készülődni! Baii!
-Baii Baii.
Háromnegyed óra múlva már Teruki mellett sétálok a kirakatokat nézve. Fogalmam sincs, hogy mit szeretne Kanon.
-Te mit vettél neki?
-Titok. – mondja – majd a meglepetésbulin kiderül.
-Lesz meglepetésbuli? –kérdezem, mint aki teljesen le van maradva.
-Ó, tényleg neked elfelejtettem mondani, bocsi. –vakargatja a fejét.
-A lényeg, hogy most már legalább tudok róla. És kinél tartjuk?
-Nálam. Jó úgy neked?
-Persze, miért ne lenne jó? –válaszolok egy újabb kérdéssel. Egy ideig még céltalanul járkálunk az utcán, meg-megállva a boltok kirakatánál. Aztán hirtelen megpillantok valamit. –Nézd már milyen jó az a táska! –tapadok rá kezeimmel az üvegre.
-Tényleg szép darab.
-Ráadásul lila és fekete; Kanon két kedvenc színe! –gondolkozom hangosan – megveszem!
-Tudod egyáltalán, hogy mennyibe kerül? –kérdez rá Teruki.
-Majd ha bemegyünk, megtudom.
Odaviszem a Kanonnak szánt oldaltáskát a pénztárhoz, meg is kérdezem, mennyiért adják. Mint megtudtam 4000 yen az ára. Nem olyan rettenetesen nagy összeg, ennyit megér, hogy Kanon örüljön az ajándékának.
-Fülig éro mosollyal lépek ki az üzletből, és Terukival a McDonald’s felé vesszuk az irányt. A hosszú, kígyózó sor kivárása után helyetfoglalunk az emeleti asztalok egyikénél.
-Nagyon jóban vagytok Kanonnal, ugye? –mosolyog rám. Iszom még egy kortyot a turmixomból, és csak utána válaszolok.
-Miért ne jönnénk ki jól? –húzom össze kicsit szemöldökömet.
- Nem tudom…
- Képzeld. Jó, lehet hogy ezt nem kellene elmodanom, de.. Képzeld, Kanon szerelmes valakibe. –szólom el magam. Jó titok-tartó vagyok, de Teurkinak egyszerűen mindent elmondok. Soha sem fordult még élő, hogy valamit eltitkoltam volna elole.
-Komolyan? Kibe? –kérdezi, és látszik rajta, hogy erre bizony nem számított.
-Nem tudom. Nem mondta el. –mondom egy kis unottsággal a hangomban.
-Majd szólj, ha változik a helyzet. –néz rám kicsit sunyi mosollyal, amit nem tudok mire vélni.
Otthon, mint mindig; a kiskutyám vár rám. Tévézés, vacsora, fürdés, és egyéb dolgok után végre lefekszem aludni. Teruki azt mondta, hogy este hétre legyek ott nála. Az még nagyon messze van. Hasonlókon jár az agyam, és nem jön álom a szememre. Átölelem a takarómat, és Kanon arcára gondolva sikerül elaludnom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
