Kanon

Mostanában rengeteg érzés kavarog bennem. Jelenleg fogalmam sincs, mit tehetnék. Hogyan is lenne, mikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok az egyik bandatársamba, aki ráadásul fiú? Fel sem tudom fogni, hogy lehet ez. Talán az-az oka, hogy külsőre olyan, mint egy lány? Nem tudom, de ez akkor sem normális.

Éppen a holnap esti koncert részleteit boncolgatjuk a stúdióban. Miku nagyban magyaráz, mi pedig csak annyit csinálunk, hogy néha-néha bólintunk egyet, meg persze folyamatosan ásít valamelyikünk.
  -…és most jöjjön a fanservice rész. –emeli fel kicsit hangját Akiharu-kun, mivel látja, hogy csak testben vagyunk itt, lélekben nem. –Ki szeretne fanservicelni? Senki? Jó akkor majd én kiválasztok valakit.
  -Rosszul kezdődik.. –teszem karba kezemet.
  -Ezek szerint Kanon nem szeretne.. Jó akkor leszek én az egyik. Teruki, Bou?
  -Én meg leszek a másik. –emeli fel jobb kezét a szőkeség. Nem csinálhatod ezt velem, Aki-chan.. de hogyha most ellenzem, az nagyon feltűnő lenne, nem? Így inkább csendben maradok a megbeszélés végéig, és még csak nem is figyelem, ki mit mond.

Természetesen hamar eljön a holnap este, nekem meg fogalmam sincs, mit tervezett Miku fanservice téren. A rajongók eszeveszett sikoltozásba kezdenek, de mi még a színfalak mögött készülődünk. Velem végez először a sminkes, így leülok kicsit a falnak támaszkodva. –Talán jobb is, hogy nem mi fanservicelunk Bouval, mert akkor biztos kiderülne minden.. nem tudnék leállni.

Pár perc múlva kilépünk a Shibuya O-East színpadára. Minden megy a megszokott módon. Gyorsan letudunk hat számot, és itt ér egy nem túl kellemes meglepetés. Ugyanis a hetedik szám a Merrymaking, és mit ad Kami-sama, ide van betéve az a bizonyos fanservice. A gitárszólónál Akiharu-kun közelebb megy a gitározó Bouhoz, átkarolja, majd ad neki egy csókot. Hirtelen lefagyok, de próbálom folytatni a dalt. Majdnem sírok, de nagy nehezen vissza tudom fojtani a könnyeim, és egész vidámnak sikerül mutatni magamat. Ki kell bírnom legalább a koncert végéig.
Teljesen kimerülten jövünk le a színpadról, én meg egy szót sem szólok, csak levetem magam a kanapéra.
  -Jól sikerült a koncert, nem? –tori meg Miku a kínos csendet négyünk közt.
  -Persze, biztos a „kis” fanservicetek az oka.. –szólok be Mikunak. Ezt nagyon nem akartam, de valahogy kicsúszott a számon..
  - Legközelebb szeretnéd te csinálni? –vág vissza az énekes.
  -Legyen. – ülok fel a kanapéról. Miket beszélek?
  -Rendben.. Akkor az megfelel, ha a holnapi fotózáson tiéd lesz Bou? –mondja Miku szokatlan hanglejtéssel.
  -Hé! Én még bele sem egyeztem! Na jó, felőlem.. –adja meg magát Bou. Komolyan.. beleegyezett?
  -Én pedig majd Terukival leszek. Ok, akkor ezt megbeszéltük. –összecsapja a kezét, és a holmijáért nyúl.

 

 Késő este érek haza, természetesen olyan fáradtan, mint egy zombi. Egy gyors hidegzuhany után sem élénkülök fel kicsit sem.  Igazi júliusi meleg van, de attól még magamra húzom a takarót. Most így visszagondolva a ma történtekre, én, nem is tudom.. teljesen túl vagyok fűtve érzelmileg. Miku megcsókolta Bout, de az csak fanservice, nem? Lehet, hogy semmit sem jelentett Bounak? Viszont holnap én fogok vele csókolózni.. én aki, halálosan szerelmes belé.

Hamar eljön a következő nap. Korán elindulok az Expect Rush magazin által megadott stúdió címére. Ilyenkor reggel még nyáron sincs annyira meleg, így kihasználom az alkalmat egy kis sétára; gyalog megyek. Odaérve máris letámad vagy ezersminkes és ruhatáras, hogy ezt meg azt csinálják majd velem. A ruha természetesen az, amit a nemrégen leforgatott Tekesuta Kousen PV-ben is viselek. Fekete rövidnadrág, fehér ingféleség gallérral, de néhol fekete anyagból is van az öltözék. Kiegészítők pedig nyaklánc, két gyűrű, karkötő és egy szép kék nyakkendő. Ameddig a megbízott emberek kicicomáztak, a többi tag is ugyanúgy elkészül. Mostantól kezdetét veszi a fényképezőgépek szinte végtelen kattogásának zaja. Ameddig Bou és Teruki pózolnak, mi mindenféle marhaságokról beszélünk Mikuval. Persze ezt is a kamerák előtt kell tennünk.
 Előkerül a gáztól elkezdve a nőideálig mindenféle téma. De legbelül végig izgulok „amiatt,” ami még várható ezen a fotózáson.. Viszont ez hamar elszáll, mert a sok hülyéskedéstől olyan jól érzem magam,  hogy elszáll minden negatív érzésem.
  -Készen vagyunk? –érdeklődik Miku a fotóstól.
  -Úgy tudom, még a fanservice hátra van.
  -Oh, igaz is. –fodrul felém gyanús szemeivel- Látom rajtad Kanon, jobban szeretnéd, hogy mi kezdjük Teru-sannal.
Erre én csak bólintok egyet, mi mást tehetnék? Szemeimmel figyelmesen követem mit csinálnak Mikuék. Ahogy látom, hamar letudják a dolgot. Egy szájra puszi és kész. Utána még nevetnek is.
  -Ti jöttök.- vereget vállon, majd a terem falának támaszkodik.
Odalépünk tehát a kamerák elé, én pedig gondolok egyet, és átkarolom egyik kezemmel Bout a vállánál. Közelebb húzom magamhoz, és végig a száját nézem. Tudom, undorító vagyok, de legszívesebben össze-vissza csókolnám itt helyben. De.. nem tudom megtenni. Az ajkaink között alig észrevehető távolság nekem igenis olyan nagy, mint amilyen széles a Grand kanyon. Bou szinte teljesen lehunyja a szemét, mintha az járna a fejében „legyünk már túl rajta.” Nekem ez nem megy. Ha Bou nem szeretné, én nem tudom megtenni. Nem értem, Miku csókja ellen miért nem volt semmi kifogása.. legalábbis nem szeretném megérteni.

Hamarosan végzünk is, de Akiharunak megint van mondanivalója számomra.
  -Nem merted megcsinálni, mi? Pedig te akartad annyira. –kezdi mondandóját, mikor már csak ketten vagyunk.
  -Nem így volt, csak.. Te ezt nem értheted. –fogom a cuccom, és kiviharzok a teremből.

Nem. Én nem vagyok Miku, sem pedig Tsukiyama Akiharu. Nem vagyok mindig életvidám, nem vagyok mindig tele energiával és lelkesedéssel. Néha igenis antiszociális vagyok, de nekem ilyen a személyiségem. És nem utolsó sorban: Nem csókolózok olyannal, akibe nem vagyok szerelmes.. viszont nem tetszik, hogy Bou csak fanservicel álcázva lehet az enyém.

Következő fejezet->